Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történtek

A történet egy Hallben megyei kis városban játszódik. Egy Florence nevű emberkéről szól. Kezdődjék hát a történet. Hol volt, hol nem volt… nem- nem ez olyan meseszerű…Lássuk csak hogy is kezdjem el… Hallben megye,  1939-et írunk.

 Florence ül a szobájában amikor hirtelen kopogtatnak az ajtaján. Feláll zöld karfás foteljából és a bejárati ajtó felé veszi az irányt. Egyre közelebb kerül az ajtóhoz. Az ajtóban finoman elforgatja  a kulcsot majd ki nyitja. Egy katona tiszt áll előtte. Florence nem tudja mire vélni ezt így hát megkérdezi a tiszttől hogy milyen ügyben jött?! A Tiszt csak ennyit mond:

-Behívó.

- Micsoda?! -  kérdezi rémülten Florence.

- Behívó a katonaságba nagyon nagy szükségünk van minden férfi segítségére ugyan is a 2. világháború elkezdődött. -  Felel a tiszt.

- Ó istenem, ez nem lehet ez teljességgel hihetetlen, mi lesz itt?

 Florence e mondat elmondása után elkezd fel s alá sétálni a házban.

-Kér egy kávét? Kérdezi Florence a tiszttől.

-Nem, köszönöm  de kérem siessen nagyon fontos számunkra minden férfi honfi társunk segítsége. Felel udvariasan ámbár kissé idegesen a tiszt.

Florence e választ adja: -Tisztelt  Honfitársam! Örömmel szolgálom hazámat egy pár dolgot össze pakolok és indulok is. Hol kell jelentkezni?

- Ennek nagyon örülök Tisztelt Florence úr. Jelentkezni a Tregen kapunál kell. De most viszont látásra! Válaszol komor arccal a katona tiszt. Azzal ki megy az ajtón. Florence igen szomorúan csukja be a katona tiszt mögött az ajtót. Majd elindul a foteléhez. Most már nyugtalanul ül le.

-Miért? Miért, jó a háborúskodás az embereknek? Annyira szörnyű.  Borzad el Florence. Majd feláll és neki kezd pakolni barna ámbár kissé kopott bőröndjébe.

-Tessék, itt van megint utazok szegény bőröndöm már oly kopott és régi. Mosolyogva mondja. Nehéz szívvel  pakol hiszen még nem vett részt háborúban. Már az utolsó ruha darabokat rakja kopott bőröndjébe amikor erkélyére repül egy fehér galamb.

- Ó, mily gyönyörű vagy. De miket beszélek itt hiszen a galamb nem ért meg engem. Mondá Florence kissé búsan. A galamb közelebb lép és a csőréből ki pottyant egy táviratot. Florence észre veszi és kibontja.

 Majd  csodálkozva így szól: Édesanyám? Hogy lehet ez? Majd elkezdte hangosan olvasni a táviratot. Melyben ez állt:

”Kedves kisfiam!

Kitört a háború, gondolom már kaptál behívót és remélem be állsz katonának. Nagyon szomorú vagyok hogy így alakult a világsorsa. De sajnos ezt is meg kell élnünk. De fiam mikor te e levelet olvasod már lehet hogy én rég vérbe fagyva fekszem. Szeretlek édes fiam! Védd a hazádat, védd hát a becsületünket minden áron. Légy erős! Ha apád még élne most büszke lenne rád. De hidd el a mennyben is nagyon büszke. Én is büszke leszek rád. Kérlek arra ha a háborúnak vége és túléled de túlfogod élni erős vagy, hozz virágot a síromra. Csókol szerető anyád ki nagyon büszke reád.”

Florence sírva borult a földre.

-Miért? Édesanyám! Ne! Életem árán is küzdök majd és bosszút fogok állni gyilkosaidnak.

 Mondta ezt Florence bosszú szomjasan. Majd a levelet is bele rakta a bőröndjébe. Felkapta kopott bőröndjét majd el indult a Tregen kapuhoz ami éppen a háza előtt volt. Lassan, bizonytalanul oda sétált a kapuhoz. Látta hogy nagyon sok katona tiszt áll ott , köztük az is aki meg látogatta.

A parancsnok megkérdezte tőle hogy

-Jelentkezni jött? Florence határozott  igennel válaszolt.

-És bosszút állni anyám gyilkosainFelel kissé idegesen Florence.

- Helyes!Elvtársak kísérjék a teherautóhoz! Így ad választ a parancsnok.

 Florencet két katona oda kísérte a teherautóhoz. Florence ahogy felszállt a kocsi azonnal el is indult. Nagyon sokan voltak a teherautón. Mindenki bús arccal nézett maga elé. Florence ahogy körül nézett  megpillantott egy öreg bácsit és így szól hozzá:

-Mondja kend mag nem öreg már a háborúhoz?

Az öreg bácsi így szól:

-Jajj, édesfiam dehogy nem de gondoltam én is hasznos lehetek más nem  majd konyhán leszek.

Florencenek tetszik az öregbácsi hozzállása. Így beszélgetésbe kezd vele. Mire észbe kaptak már a laktanyán voltak. Leszálltak a teherautóról és mindenki kapott egy tisztet aki bevezette őket a lakó házukba. Florence az öreg bácsival került egy házba. Ennek nagyon örültek mind a ketten. Florencnek eszébe jutott hogy az öreg bácsi nevét meg sem kérdezte.

-Mi a neve bátyám? kérdi Florence .

- Henry Closs a nevem.

-És a tied?

-Florence Gree. Felel így Florence.

- Na fiam pakoljunk ki. ahogy Henry e mondatokat ki mondta meg szólalt a sziréna.

 Szaladt a katona tiszt szólni nekik hogy  betörtek a laktanyára a háborús frontok.

-Kapjanak fegyvert uraim! Kiállt rájuk a katona.

 Florence és Henry azonnal felkaptak egy fegyvert. Ki léptek a házuk ajtaján. És lopakodva el indultak. Nem vették észre hogy mögöttük egy ellenséges katona van így Henryt hátba lőtte. Florence és a katona észre vették és hátra fordultak majd lelőtték a katonát. Florence oda ment a már vérbe fagyott  Henryhez.

 És így szólt:- Henry egyetlen barátom. Ne aggódj bosszút fogok állni.

 Azzal Florence felállt és a háborúzó tömegbe futott eszeveszettül elkezdett lövöldözni. Nem sokat ért el vele csak annyit hogy lelőtték. Mostmár ő is ott fekszik vérbe fagyva, kicsit még él. Gondolatai a következőek voltak:

-Miért rohantam be a tömegbe eszeveszettül, kellett nekem elveszíteni az eszem. De most ha már nem bírnak rajtam segíteni, felmehetek a mennybe Édes szüleimhez. Hát ennyi egy ember élete?

 Míg Florencet végtelen gondolatok öntötték el addig egyre jobban kezdett elvérezni. Fölélépett egy katona társa aki így szólt:

-Látom még élsz így talán beszélni is tudsz. Utolsó kívánságod van?

Florence kissé halálhangon így szólt:

-igen…anyámnak a sírjára vigyetek virágot mert megölték, talán a Styenyí megyébe vigyé…Florencenak elakadt a szava azzal a szív dobogása is megszünt. A katona elvonszolta onnan a már halott Florencet. Másnap maga ment el Styenyí megyébe de meglepődött mert nem volt ott Florence anyának a sírja a temetőbe.

-Hát él? Akkor megkeresem. így szól a katona.

Nem kellett sokat keresgélnie hiszen Florence anyja mindössze 4 utcányira lakott a temetőtől. Meg is találta a házat. Bekopogott mikor ajtót nyitottak   meg kérdezte:

- Ön  Florence Gree anyja? e kérdésre igen válasz jött.

- Nos rossz hírt hoztam ugyan is a fia meghalt. Florence anyja sírva a földre borult. Szomorú 2 nap elé nézett az anyuka míg el nem jött a temetés. Florencet hősi halottként temették el. Az anyja utolsó mondatként ezt mondta a már koporsóban fekvő fiának:

-Drága Fiam! Hősi halottként temettek el. Most én hozok majd minden nap sírodra virágot. Drága fiam nyugodj békében. e mondatok elhangzása után Florence anyja a könnyeivel küszködött. Majd felnézett az égre és így szólt:

- Apád után mentél, nyugodjatok békességben mind a ketten. Nevetek legyen áldott.

 

 

Vége

 

 

Flanky a vámpír

 Flanky!

 

1850 nyarán megjelent egy békés tanyán egy vámpír.A szeme gyönyörű tenger kék haja barna akár a gesztenye s a fogai hegyesek.A vámpír neve Flanky kedves névnek tűnik ámde aki a név mögött lapul az egy vérszomjas szörny.Azon a tanyán ahova ment vérszomját oltani békés és kedves emberek éltek de ők még nem sejtették milyen veszély is vár rájuk.A tanya gazdáját Timothénak hívták.Volt egy felesége és egy elbűvölően gyönyörű lánya.Eljött az este Timothéék lefeküdtek mint minden eggyes este!Flanky megvárta míg elalszanak addig ő az udvarról szemlélte a házat mikor már elaludt mindenki, beosont a házba.Majd Timothé és felesége szobája felé vette az irányt, amely az emeletem volt.Mikor ment a lépcsőn minden eggyes lépését egy lépcsőfok megnyikkanása jelezte.Mivel Timothé felesége Gina éber alvó volt azzonnal felébredt a lépcsők nyikorgására.Mivel látta hogy Timothé mellette fekszik így szólt:-Kiaz? Te vagy az lányom,Melinda?Nem jött válasz egyre jobban halotta a lépcső nyikorgását.Ki kellt az ágyból s az ajtó felé lépett mikor már majdnem kiért az ajtón, a lába már a küszöböt súrolta a vámpír már mögötte volt s hirtelen elkapta,a száját befogta és elkezde oltani vér szomját.Mikor már végzett, vérrel a falra írta: LEGKÖZELEBB A FÉRJED JÖN AZTÁN A LÁNYOD!Másnap hajnalban mikor Timothé kellt fel s kinyitotta a szemét meglátta a földön fekvő feleségét és a feliratot a falon!Megborzongott és elkezdett kiabálni:-Neem!Nem lehet ez nemigaz!Gina!Gina!Ébredj kérlek!Nem tudta mi végezhetett a feleségével addig míg megnem látta gina nyakánlévő fog nyomokat.-Egy vámpír!Egy vérszomjas dög!Elpusztítom még ha addig élek is.Lánya Melinda felsietett a nagy kiabálásra mikor meglátta vérbe fagyott édesannyát azonnal elkezdett sírni.Majd azt kérdezte Timothétól:-Ki volt?Ki tette?Timothé így válaszolt:-Egy vérszívó!Egy vámpír!Majd e mondatok után lányával sírva egymás nyakába borultak.

-Elkell temetnünk most ide a kertbe.-Mondta Timothé könnyeitől fulldokolva.

-Jólvan apám legyen!De a vámpír az még vissza jön és velünk is végez!

-Nem,nem!Hacsak!-Timothé így adott választ ötletes pillantásokkal.

Micsoda?Mi van édesapám?Kérdezi Melinda mitsem sejtve.Megkell hogy hódítsd a vámpírt ma este újra megjelenik!Mikor meghódítottad én mögé lopakodok és lelövöm!Na,de! Melinda ilyedten válaszol.Semmi Na,de.Förmed rá Melindára az apja.-Jól van apám legyen.Válaszol megillyedve Melinda!-De most temessük el édesanyádat.Elhívom Gregore atyát, de előtte megásom a sírt!Addig öltözz fel feketébe!Mondja Timothé!Jó,jól van apám!De Gregore atya?Mondja jó hírüket féltve Melinda!Ne aggódj miatta neki meg a kishugával végzett egy vámpír!Mondja elkeseredetten Timothé miközben maga elé képzelte az egész esetet!Te jó ég!Tehát van több vámpír is!?Kérdezi apjától illyedten Melinda.Igen lányom sajnos igen!Na,de most megyek ásni mert így sosem végzünk.Jó apám menj!Míg Melinda apja ásta a sírt addig ő félve várta az estét!De nem lógatta a lábát tétlenül megetette a tanyán lévő állatokat,készített fejfát és koszorút anyjának.De valami furcsát vett észre Lening a macskája aki mindíg ott síborog a lábánál ő is eltünt.Meg is ilyedt hogy Leninget is megölte a vámpír.Megpóbálta hívni.Lening!Lening!Cicc!Cicuskám!Abban a pillanatban miután kimondta-e szaLvakat a macska ott termett lábánál.Jajj Lening hol kószáltál már azthittem elvitt az a szörny!Az már nem éltem volna túl,tudod te vagy az én lelki támaszom akire ha ránézek mindíg boldogság önt el.Mondta ezt hízelgően Melinda!Lányom,Melinda!Gyere megérkezett Gregore atya kezdjük hát!Kiabál Melindának az apja!Máris apám ott vagyok!Sietve mondta melinda azzal elkezdte kapkodni a lábait.-jónapot Gregore atya!Köszön elkeseredett hangon Melinda!Szervusz lányom!Vissza köszön szakálla mögül Gregore atya!Miután köszöntötték egymást elkezdték a temetést Gregore atya elmondta szokásos beszédét maj véget vetett az Ámen szóval a temetésnek.Újra eljött az este Melinda nyugtalanul forgolódott és ébren várta újra a vérszomjas vámpírt.Hallott valamit!-A lépcső nyikorog!Suttogta magában kifutott hát az ajtaján vakmerően s így szóllt a vámpírhoz.:-Állj kérlek, miért tetted?A vámpír meglepődött de meg nem illyedt.Igy válaszolt Melinda kérdésére:-Nem hiszem hogy választ kell adnom te ha éhes vagy mitteszel?-Ez most hogy jön ide?kérdi Melinda.Én éhes voltam anyád vérével oltottam éhségemet.Nem,Neem!És most?Mit teszel?Melinda kérdezi izgatottan.Édesapád vérével oltom éhségemet!Válaszol a vámpír.Ne ne kérlek inkább velem!válaszol Melinda édesapját féltve.Hmmm!finom és szép!Hmmm!A véred is biztos zamatos.Hát jó legyen.Ne. Várj lehet egy utolsó kívánságom!?Kérdezi melinda illyedten.Ám jó legyen és milenne az?!Kérdezi a vámpír mit sem sejtve.Egy csókot!Válaszol Melinda!Mit?Kérdezi a vámpír?Hát jó!Azzal megcsókolta Melindát.Majd azt mondta:-Én már nem is akarlak megölni!Mi?Hogy lehet ez?-kérdezi Melinda? Csak mert gyönyörű vagy és elraboltad a szívem.Azzal mély beszélgetésbe kezdtek!De egyszer Melinda arra lett figyelmes hogy apja kiabálja neki elonnan Melinda hogy lelőhessem!Melinda igy szólt. Apa ne kérlek!De ez már nem hatott az apjára azzonnal eldördült a puska de nem csak a vámpírt hanem a lányát is meg ölte.A két fiatal egymás karjában haltak meg.Mikor apja észre vett hogy Melindát is lelőtte azonnal lelőtte magát is.Azzal Lening a macska felszaladt az emeletre és szomorúan nézte a földön fekvő gazdáit és a vámpírt.

 

               Vége...